Szakszerű lakásfelújítás

Panellakás felújításLakásfelújítás tervezés.

Amikor először megszületik bennünk a gondolat, hogy otthonunknak szüksége lenne egy alapos “ráncfelvarrásra”, esetleg a terek elosztása mindennapi életritmusunkhoz már nem a legmegfelelőbb, egymás után jönnek a gondolatok, hogy mit hogyan lehetne a legszebben és a legkomfortosabban átalakítani. Végül pedig felmerül a kérdés, hogy hol találjuk azokat a szakembereket, akik mindezt képesek is megvalósítani.

A lakásfelújítás minden esetben hosszútávra szól. Ha egyszer belefogunk, nem szeretnénk egy év múlva újrakezdeni az egészet, ezért a szakemberek kiválasztását nem érdemes a véletlenre bízni. Már a tervezéstől kezdve szükség van a hozzáértésre. A tulajdonosok elképzeléseinek gyakorlati megoldását tapasztalat nélkül szinte lehetetlen megfelelő minőségben kivitelezni. A lakásfelújításnak alapvetően két módja van. Egyéni vállalkozókat bízunk meg vagy keresünk egy minden munkálatot egy kalap alatt elvégző, profi csapatot. Az első verzió magában foglalja a rengeteg utánajárást, egyeztetést, újra meg újra kalkulálást, tehát jóval idő- és energiaigényesebb, a szomorú tapasztalatok szerint pedig költségek szempontjából is gyakran okoz kellemetlen meglepetéseket, mire a felújítás végére érünk.

Egyre több vállalkozás foglalkozik azzal, hogy teljeskörű lakásfelújítási szolgáltatásokat biztosít. A kőművesmunkáktól a víz- és gázszerelésig, a szigeteléstől a tetőfedésig mindent rájuk bízhatunk. A helyszínen történő felmérés és az egyeztetés után a tulajdonosnak nincs más teendője, mint a munkák végeztével elfoglalni újjászületett otthonát. Nem kell azon aggódnunk, hogy ha találtunk egy jó hírű burkolót, vajon honnan kerítünk egy megbízható festőt és így tovább. Nincs szükség vég nélküli keresgélésre és megbeszélésekre, alkudozásokra. A lakásfelújítással foglalkozó cégek az első mozdulattól egészen a végső takarításig komplex szolgáltatásokat nyújtanak, ráadásul garanciával dolgoznak. Ha utánaszámolunk, nagyon valószínű, hogy költségek tekintetében szintén jobban jövünk ki, mintha öt-hat vagy akár még több, egymástól függetlenül dolgozó mestert bízunk meg.

Kisvállalkozásunk fő profilja a költöztetés

Ha költöztetés akkor a KissTeher a jó választás!

A lehető legtöbbet akkor teszi bútorai és berendezései biztonságáért, ha a költöztetés lebonyolítását szakemberekre bízza! Kellő tapasztalat és a megfelelő eszközök nélkül belefogni ebbe a munkába kockázatos vállalkozás.Mindenki arra törekszik, hogy a költöztetés során minden hiánytalanul és épségben kerüljön át az új lakásba.

Tapasztalataink révén tudjuk, hogy mekkora körültekintést és precizitást igényel a bútorok mozgatása, a rakodás és a szállítás.
Munkatársainkat is annak figyelembevételével választjuk ki, hogy megrendelőink maximálisan elégedettek lehessenek szolgáltatásaink minőségével!

Legyen szó lakásköltöztetésről, vagy irodaköltöztetésről mi vállaljuk a költöztetést belföldön és külföldön egyaránt!
A költöztetés gondja többé nem nyomja az Ön vállát! Kérje ajánlatunkat telefonon vagy interneten és rövid időn belül megkeressük! Műtárgyak, antik bútorok, zongora költöztetése sem jelent számunkra akadályt!

"Csak a madarak költöznek nélkülünk"

www.kissteher.hu

Hitel – a kisvállalkozások elérhetetlen álma

A gazdasági válság három éve kezdődött, de még most sem lehet azt mondani, hogy kifelé lábalunk a gödörből. A válság a gazdaság összes szektorát mélyen sújtja, a jövőkép pedig egyáltalán nem tűnik bíztatónak.

Míg a válság előtt gyakorlatilag nyakra-főre osztogatták a hiteleket a kisvállalkozásoknak, addig napjainkra a bankoktól szinte képtelenség őket kicsikarni. A kisvállalkozók mintha eleve feketelistán lennének a pénzintézeteknél, ha hitelért folyamodnak, lassan már a szerencsében sem bízhatnak.

A kisvállalkozások jelentős része a „rossz adós” kategóriába került, ami azt jelenti, hogy 90 napot meghaladó elmaradásuk van a törlesztésekben. Azok a kisvállalkozások, melyek eddig megúszták a hitelcsapdát, a gyorsan változó kormányzati döntések hatására egyre bizonytalanabb helyzetbe kerülnek, kötéltáncot járnak a fennmaradásért.

A GDP 40%-át adó kisvállalkozások fejlesztése alapvető fontosságú lenne a gazdaság fellendítése szempontjából, ám az ehhez szükséges megtakarításokkal nagy részük nem rendelkezik. Marad a hitelfelvétel, ami viszont mára olyannyira szigorodott, hogy a bankok által lefektetett követelményeknek szinte képtelenség eleget tenni.

Újabb érvágás a kisvállalkozásokon

A kisvállalkozások jövőképe

A kisvállalkozások jövőképe továbbra sem fest fényesen, sőt még az eddiginél is keményebb időszaknak nézhetnek elébe a bankszektort negatívan érintő kedvezőtlen kormányzati döntések következményeként.

A legtöbb kisvállalkozás jelenleg is hiába kilincsel hitelért és ez a helyzet a jövőben sem fog a javukra változni. A bankok ugyanis még szűkebb marokkal mérik majd a kkv-k számára adandó hiteleket, mivel az elmúlt hónapok olyan megszorításokat eredményeztek számukra, amik által saját tőkéjük is jelentősen megcsappanhat, hitelezési képességük pedig ezzel egyenes arányban fog változni.

A kkv-k már jó ideje nem viccből próbálnak hitelekhez jutni. Ha erre még kevesebb esélyük marad, a jelenlegi gazdasági problémáik villámcsapásszerűen likviditási gondokká fokozódhatnak. Előfordulhat, hogy ha a külső segítség elmarad és képtelenek lesznek forgóeszközhitelhez jutni, akár már az alkalmazotti bérek kifizetését sem tudják majd megoldani.

A bankok a gazdasági válság óta folyamatosan egyre lejjebb szállították hiteltoleranciájukat, vagyis egyre szigorúbb feltételekhez kötötték a hiteleket, tehát mind kevesebb vállalkozás tudott átmenni a hitelhez jutás rostáján. A korábban hitelképesnek minősített vállalatok közül is sokan kiestek ebből a kategóriából és a szigorodó kritériumok miatt igazából lehetőségük sem maradt, hogy visszakerüljenek a hitelezésre érdemes vállalkozások körébe.

Az utódlás problémája a kisvállalkozásoknál

A kisvállalkozások vezetőváltása

Egyre jellemzőbb probléma a kis- és középvállalkozások életében, hogy azok a cégvezetők, akik egykoron elindították a vállalkozást, ez idő tájt kezdik meg visszavonulásukat az üzleti élettől. S hogy ki kerüljön a helyükre, erre még nem sikerült megfelelő stratégiát kidolgozni.

A kisvállalkozás új vezetője

Ezzel a jelenséggel nemcsak a hazai, de a legfejlettebb országok vállalkozásai is egyre gyakrabban szembesülnek. Főként ott okoz ez gondot, ahol legalább tíz főt foglalkoztatnak és a vállalkozásnak nincs külön személyzeti ügyekkel foglalkozó részlege. Míg egy nagyvállalat esetében a HR-esek a legújabb pszichológiai és alkalmassági teszteken futtatják át a pozícióra jelentkezőket, egy kisvállalatnál egész más normák érvényesülnek.

Akik húsz évvel ezelőtt belefogtak egy kisvállalkozásba, természetesen ők lettek annak vezetői is. A cég fejlődött, de nem nőtte ki magát, továbbra is kisvállalkozásként működik, csak a tulajdonos, a cégvezető felett járt el az idő, így napirendre kerül a kérdés, hogy kinek lehetne átadni a vállalkozás irányítását. A kisvállalkozásokat a fejvadászok többek közt ilyen szempontból sem fedezték még fel, hiszen szolgáltatásaik szinte kizárólagosan a multinacionális cégeknek szólnak.

Tartalom átvétel